Mit tehetsz a lelkedért?
Elakadásokkal küzdesz a mindennapokban vagy a karriered terén, és szeretnél tenni a testi-lelki egyensúlyodért?
Jelentkezz konzultációra
„A döntéseinkben, nem pedig a képességeinkben mutatkozik meg,
hogy kik is vagyunk valójában.”
Joanne Kathleen Rowling
A helyzethez való hozzáállásunk, ami nagyban meghatároz minket és a pozitív szemlélet ezt a viszonyulást tereli jó mederbe. A világon megannyi csodás dolog van, amit kipróbálhatunk és élvezhetünk. A kérdés az, hogy mersz-e élni a lehetőségekkel és megtapasztalni saját korlátaidat, hogy megtaláld azokat a dolgokat, amikben leginkább kibontakozol, és idővel azt mondhatod, megérkeztél.
Azt vallom, hogy az életre és újdonságra való nyitottság, amely mozgat minket és meg nem szűnő kíváncsiságot szül, majd állandó fejlődésre késztet. Az élet rövid ahhoz, hogy keseregjünk, így hát próbáljunk bátran élni, tapasztalni, csalódni, nevetni, szeretni, elesni és abból ismét felállni!
Papp Dóra
A Babes-Bolyai Tudományegyetem pszichológia alapszakán végeztem, emellett coach végzettséggel is rendelkezem. 2022 óta kognitív fejlesztéssel foglalkozom trénerként, amit megelőzően 6 éven át HR területen dolgoztam közgazdászként, így szakmai előutamnak köszönhetően karrier tanácsadás területén is jelentős tapasztalattal rendelkezem.
Célom, hogy a klienseim számára segítsek egyfajta pszichés rugalmasság kialakításában, ami elengedhetetlen a harmonikus élethez. Meglátásom szerint mindezek kulcsa az egészségmegőrzés és a mentális jóllét elősegítése, ezért ha szeretnél tenni a lelki egyensúlyodért, az alábbi megközelítéseimmel tudlak támogatni.
Szemléletem alapelvei
Kognitív terápiás megközelítés
Hiszek benne, hogy viselkedésbeli változások az érzések és gondolatok együttes megváltoztatásával érhetők el. Szívesen segítek annak elérésében, hogy mind egy irányba mutasson és ezáltal változást és pozitív gondolkodásmódot érhessünk el.
ACT terápiás módszer
Az általam képviselt szemlélet alapja az Elfogadás és Elköteleződés Terápia. Az ACT elemei segítenek egyfajta pszichés rugalmasság kifejlesztésében, ami elengedhetetlen az érzelmi jólét eléréséhez.
Gyakorlatok és technikák
Az üléseim fontos elemei olyan szituációs feladatok és gyakorlati technikák, amelyek bármikor segíthetnek a hétköznapi elakadások leküzdésében.
Ép testben ép lélek
A testi és lelki harmónia megteremtése érdekében személyre szabott életmód programmal segítünk beépíteni a mindennapjaidba a mozgást, az egészséges táplálkozást, illetve a mentális gondoskodást.
Milyen területeken tudok segíteni?
Karrier tanácsadás és pályaorientáció
Munkahelyi elakadások vagy pályaválasztási nehézségek esetén tudok neked segíteni.
Életvezetési tanácsadás
Döntési helyzetekben és mindennapi elakadásokban tudlak támogatni. Segítek célok megfogalmazásában és azok elérésében.
Test és Lélek program
Szakembergárdánkkal segítünk beépíteni mindennapjaidba a rendszeres mozgást, az egészséges táplálkozást és a mentális gondoskodást.
Hogyan tudunk együttműködni?
Az üléseket egy 50 perces konzultáció előzi meg annak érdekében, hogy megismerkedjünk, átbeszéljük a céljaidat és az esetleges problémákat. Ha a kompetenciáim kiterjednek a probléma körére, illetve kialakul a bizalom és a kölcsönös szimpátia köztünk, elkezdjük a közös munkát.
Jelentkezz konzultációra!
Ha a céljaid elérésében vagy az elakadásokkal való megküzdésben hatékony támogatásra van szükséged, az alábbi űrlap kitöltésével kérhetsz időpontot.
Rólam mondták






